skip to Main Content

Chiron: a karmikus sebeink jelölője az asztrológiai képletben

A karmaasztrológia a Szűz jegy uralkodójának a Chiron-t tekinti.

Chiron a mítoszokban az első kentaur, a megsebzett gyógyító, a sámán archetípusa. Kronosz és Phylira nászából születik, de anyját annyira megrémíti, hogy ló alsótestű és emberi felsőtestű gyermeke született, hogy eltaszítja magától, Chiron pedig ekkor kapja az első gyógyíthatatlan sebet. Ezután az Istenek nevelik fel, elsősorban Apolló. Chiron mindent megtanul, és tovább is adja megszerzett tudását. A legendák szerint asztrológus, numerológus, próféta, zenész, homeopata és harcművészetek oktatója lett. Jártas volt az íjászatban, lovaglásban, zenében, rituálékban.

A második gyógyíthatatlan sebet akkor kapja, amikor tanítványa, Héraklész véletlenül megsebzi. Héraklész gyilkos fegyvert akart készíteni, amit a lernai hidra vérébe mártott, ezzel sebzi meg akaratán kívül Chiron térdét. A méreg halálos, de Chiron félig isten, ezért nem hal meg, ám rettentően szenved. Különféle gyógymódok után kutat, amivel sok embert tud meggyógyítani, de saját szenvedéseire nincs gyógyír.

A Chiron mint kentaur jelzi korábbi életeinkből hozott sebeinket, tanulságok, fóbiák, karmikus leckék, képességek jelölője. Ezeket a sebeket önmagunk nem tudjuk meggyógyítani, úgy van esélyünk gyógyulásra, ha mások hasonló sebeit gyógyítjuk.

Visszatérése a születési pozícióhoz 50 év. Ekkor restimulálódnak a karmikus sebeink. Ezeket a sebeket több inkarnáció során szereztük és emiatt nagyon mélyek. Arra is tanít bennünket, hogyan lehet a negatív tapasztalatokat képességgé alakítani.

Attól függően, hogy melyik elemben áll, megmutatja a karmikus sebeink jellegét, házhelyzete arról ad képet, hogy melyik életterületen érezzük sebezhetőségünket és fájdalmainkat. Csak néhány példa: egy Kosban álló Chiron jelez túlzott önérvényesítéssel, akaraterővel, erő és erőszakkal kapcsolatos karmikus sebeket. Ha Rákban áll, akkor anyasággal és családdal kapcsolatosak a sebeink. Házhelyzete alapján egy VII. házban álló Chiron a párkapcsolatokban jelentkezik, 3. házban lehet kommunikációs, esetleg testvérrel összefüggő karmikus seb.

A képlet szimbolikájában megjelenik a betegséggel szembesülés, a fájdalom és a gyógyulás lehetősége.

Időpontkérés: 20/343-7112

Back To Top